Figyelem! 2012-ben Magyarországon a NAV megtehei, hogy nem adja vissza egy magánszemély számítógépét annak teljes adattartalmával együtt azzal az ürüggyel, hogy lejárt rajta egy 7 130 Ft-os program legálisan feltelepített próbaverziója.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint ugyanis a notebookom – mivel azon egy WinRAR 40 napos próbaverziója 3 nappal lejárt (!!!) – bűncselekmény elkövetésének eszköze (szerzői jog megsértése vétség), és ezért bűnjel, ami nem visszaadható.

 

 

A NAV nem adja vissza a notebookom.

 

Ugyan a Bíróság jogerős végzésében azt részemre 2012. május 24-én visszaadni rendelte, de ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt „nem érdekli”, hiszen a számítógépen megtalálható volt a WinRAR 40 napos próbaverziója, ami a lefoglalás napján 3 nappal lejárt. Állításuk szerint ezzel a számítógépem bűncselekmény elkövetésének eszközévé vált, így nem adhatják vissza.

 

A nyilvánosság az utóbbi időben többször is megmutatta erejét. Megmutatta azt, hogy a mi generációnk ezzel az eszközzel valamilyen formában képes kontrollálni a köztisztviselők, hatóságok túlkapásait és erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja a „mutyizást”, a hatóságok törvénytelen működését. Azt, hogy mi magunknak és a gyerekeinknek egy tisztességes országot akarunk, ahol a hatóság nem az a valami, amitől félni kell, hanem az, ami az emberek életét biztonságosabbá teszi.

 

Természetesen programozóként, alkotóként tisztában vagyok a szerzői jogok fontosságával, éppen ezért is volt, hogy az egyetlen szerintük illegális dolog, amit a számítógépemen találtak, az a 3 nappal lejárt WinRAR próbaverziója volt (az egy másik kérdés, hogy szerintem ez sem illegális dolog). Több millió forint értékű jogtiszta szoftverrel rendelkeztem.

 

Azt gondolom, hogy ha a NAV Bűnügyi Igazgatósága erre hivatkozva 2012-ben elveheti a számítógépem, akkor fennáll a veszélye annak, hogy ma Magyarországon bárkinek a számítógépét elvehetik, ha akarják. Valljuk be őszintén, egy lejárt próbaverzió mindenkinek a gépén van. Ez pontosan olyan, mintha valakinek az autóját elkoboznák azért, mert nem kötötte be a biztonsági övét. Ha pedig másban is felsejlik az, hogy ez csak „ürügy” és esetleg más állhat a dolog mögött, akkor viszont azért felháborító. De a probléma ebben az esetben is fennáll: ha nálam ürügy lehet, akkor másnál is.

 

Kérlek benneteket, hogy amennyiben van erről véleményetek, írjátok meg, kommenteljetek és ha lehet, minél több emberhez juttassátok el ezt a cikket. Lehet, hogy csak az én illúzióm, de azt gondolom, hogy a mai világban a nyilvánosság erejével értelmes mederbe lehet terelni az ilyen hatósági túlkapásokat.

 

Ha ezt szó nélkül hagyjuk, akkor ilyen okokra hivatkozva bárkinek, aki blogot ír, elvehetik a notebookját (ráadásul azt a bíróság jogerős végzésére sem adják vissza).

 

A bíróság jogerős végzését itt megtekinthetitek:

vegzes.JPG

Terveim között szerepel a NAV osztályvezetőjével ezügyben folytatott telefonbeszélgetés - melynek rögzítéséről a hívott felet a beszélgetés elején tájékoztattam - publikálása is, amelyben közli, hogy őt ez a végzés nem érdekli, és lerakja a telefont, azonban ebben az ügyben még egyeztetnem kell a jogászokkal.

 

Kérem a kedves olvasóim és az esetlegesen szolidaritást vállaló bloggertársaim, hogy osszák meg ezt a cikket, hátha ezzel elejét tudjuk venni, hogy más is így járjon.

 

Köszönettel,

Horváth Zoltán

Szerző: rohejorszaga  2012.06.03. 15:02 439 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://rohejorszaga.blog.hu/api/trackback/id/tr274562818

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A lefoglalásról 2012.07.19. 13:24:44

Nem véletlenül fogok írni a lefoglalásról, egy folyamatban lévő ügy kapcsán gondoltam úgy, hogy érdemes néhány gondolatot megosztani ezen kényszerintézkedésről. Az ügyről a bejegyzés elején annyit érdemes tudni – akit érdekel a teljes történet, a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Urban Gorilla · http://urbangorilla.blog.hu/ 2012.06.04. 11:13:35

@Alternatív:
Szerintem 40 nap után feltörte, és ezért vitték el. Ezt az apróságot kifelejti. Egy lejárt próbaverzió teljesen legális. Használni ugyanis nem lehet.

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.04. 11:13:44

@Kotkodus: nem veszek részt semmilyen politikai tevékenységben, nem is vettem, ezért is gondolom, hogy ez a történet nem politikai. Hacsak nincs összefüggésben az általam készített viselkedéselemző rendszerrel, de szerintem nincs.

Inkább pitiáner ez az egész, azon túl, hogy jogilag nehezen értelmezhető a NAV álláspontja.

@Alternatív: nem törtem fel, egyszerűen csak ott volt rajta, nem szedtem le 40 nap után (nyilván nem írtam be a naptárba, hogy le kell szedni a WinRAR-t, így eszembe se jutott)

dipling 2012.06.04. 11:13:55

Az állam adót szed. Ezért megvéd téged külső és belső ellenségtől, fenntartja és fejleszti az infrastruktúrát, és jogot szolgáltat. Nagyvonalakban ennyi. Ha esetleg úgy érzed, hogy az adódért nem kapod meg az ellenértéket, akkor csalódottságod következtében megteheted, hogy nem fizetsz adót, viszont megvéded magad. A nálad maradó lóvéból akár futná is ilyesmire.

England win The Ashes! 2012.06.04. 11:14:33

@rohejorszaga: Nem olvastam végig az összes kommentet, szóval lehet, hogy már volt:

Mikor a rendőrségnek átadtad a gépet, a program már akkor is túl volt a 40 napon, vagy a rendőrség felügyelete alatt futott ki az időből? Mert utóbbi esetben no para.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.04. 11:14:51

7130Ft?
Én 5000-re tippeltem.

Mondjuk más kérdés, hogy miért is kezd el kutakodni a NAV egy laposon, de ha már mást nem találnak, ne ezen cigánykodjanak már...

Mennyit fog hozni ez a kis kihágás büntetési pénzben?
Mondjuk nagyon megvágják a tulajt, 300 ezerre.
Vajon a 300 ezer fedezi az eljárás költségeit? :D:D:D:D

Nem tudnak maguknak jövedelmezőbb balekot találni?
Állítom, fél nap alatt lehet olyat fogni, akin 7 millát alsó hangon keresnének...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.04. 11:15:54

@genyamagyar: Áh. Szerinted lehet ilyen helyzetben pert nyerni?
Gondolom a "szép lehetsz, de okos men" verzsön lesz majd.

nergo 2012.06.04. 11:19:16

megtenné a poszter, hogy elárulja, milyen eljárás keretében foglalták le a laptopját? esetleg elmondja, mi áll a lefoglalás jegyzökönyvében? mert a sztori, miszerint akkora ostobák a fináncok, hogy egy trial version lejárta miatt büncselekménnyé avanzsáljanak egy semmiséget, enyhén sántít. szerintem a sztori negyedét sem osztottad meg, már megbocsáss.

Kotkodus 2012.06.04. 11:19:20

@Alternatív: elvileg 40 nap után nem is enged bekapcsolni, hacsak fel nem töröd...
elvileg beugrik a kis regisztrációs link ahol kéri a befizetést...

nem is értem...

B.blog 2012.06.04. 11:19:23

mellekszal, de majd a nagy titkositosdinak az lesz a vege, hogy alapbol 20+ ev minden titkos bitert
ha en lennek az Allam es igy szivatna a nep en bevezetnem
szerencsetek, hogy nem en vagyok az Allam, toltom is a Truecryptet :D

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.04. 11:19:27

@Dr Jozef Vengloš: amikor elvitték, akkor járt le 3 nappal.

@nergo: ez a sztori nem ott kezdődik, hogy a rendőrök miért vitték el, hiszen az a sztori véget ért a bírósági végzéssel, amely nekem a gépet visszaadni rendelte.

Ez a sztori ott kezdődik, hogy a NAV ennek ellenére erre a WinRAR-ra hivatkozva - hangsúlyozom, nem másra - nem adja vissza.

A bírói végzésig a rendőrségi lefoglalás törvényes volt, egy gazdasági bűncselekmény kapcsán nyomoztak, és át kellett nézzék a tartalmát. Ezzel semmi problémám nincs.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.04. 11:19:32

@dipling: "Ha esetleg úgy érzed, hogy az adódért nem kapod meg az ellenértéket, akkor csalódottságod következtében megteheted, hogy nem fizetsz adót, viszont megvéded magad. "

Nem, akkor jól megvágnak érte.
Különben ez az állam már régóta nem a polgárait védi.

forradalmar 2012.06.04. 11:23:38

én is hasonló módon jártam a hatóságokkal, csak nálam több kétes tétel volt. egy rohadt szakértő (akinek a cége mellesleg microsoft szoftvereket értékesít) minden szoftvert élből jogellenesnek ítélt, amit csak úgy cáfolhatok, ha bemutatom az eredeti telepítőlemezt vagy a számlát. ez igaz 10 évvel ezelőtt vásárolt szoftverekre is. ha az ebayen vetted vagy már nincs meg a számla akkor bukta. de ha van papírod, az sem feltétlen véd meg: az esetemben pl. a windowst is jogellenesnek minősítette a szakértő, pedig négy windows licencem is volt (egy oem, két céges előfizetéses és egy saját privát dobozos)! szerinte ennek ellenére sem volt jogszerű a használat.
ez olyan mintha bemennének a lakásodba és azt mondanék, hogy itt minden, ami van azt te loptad: a kanapét, a csillárt, a villát és a wcpapírt. ha nem mutatod be róluk a számlát, akkor irány a börtön.
egy normális bíró persze nem fog ezért börtönre ítélni, de az egész eljárás sokszázezer forintodba kerülhet.
az én esetemben ami már két éve tart, eddig az állam több millió forintot költött rá (szakértő, ügyész, rendőrök, nav) és nekem is több százezer forintomba került.
mindezt párszázezer forintnyi, a hatóságok által kétesnek tartott szoftver miatt.
nagyon gazdag ország vagyunk.

makacs szennyeződés 2012.06.04. 11:23:48

jesszenszkizmus
zalkatás
pénzbehajtás

komissarlajos 2012.06.04. 11:24:55

Jézus Mária! Nekem nem csak a WinRAR lopott! Egy nyavajás programom sincs ami jogtiszta lenne.

komissarlajos 2012.06.04. 11:28:14

Szánalmas vagy moderátor!

szgyula 2012.06.04. 11:29:16

Csak naivan megkérdem: Amikor bemész a jogerős végzéssel a rendőrségre, hogy kötelesek visszaadni, akkor mit reagálnak? "Lexarjuk a jogerős bírósági végzést"? Te nagyon szívesen meghallgatod Ady össyes versét, stb., miután végrehajtották azt, ami egy jogerős bírósági végzés elrendelt. Nem a Te problémád, hogy ők hova rakták a gépet. A NAV ott állhat az átadás pillanatában (rögtön az ügyvéded mellett), de a rendőrséget erre kötelezték.

btomi1980a 2012.06.04. 11:29:29

Nekem az a véleményem, hogy nem egy szaros WinRar miatt szopatják az ipsét! Az csak ürügy!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.04. 11:36:05

@forradalmar: Erről beszéltem :D
De ha milliárdos nagyságrendben sikkasztasz, az nem szokott feltűnni.

gyurma187 2012.06.04. 11:36:34

üdv!

3 éve szintén nekem is meggyűl a bajom ezzel a hatósággal...lefoglaltál a notebook-omat...valami jóakaróm névtelenül feljelentett ,hogy szoftvereket,ps2 játékokat másolok -árulok.kijöttek házkutatásra,nem találtak semmi ...lefoglalták a notebook-ot ,az összes filmet ami dvd-re volt írva...de érdekes módon az asztali gépet nem amivel nagyüzemben másolhattam volna az illegális szoftvereket..2 év nyomozás után kiadták a dvd-ket,notebook-ot meg be akarták nyelni ,mert az Xp és egyéb telepített programok nem voltak legálisak /én így vettem kéz alól/.Bírósági határozat is születettaz aelkobzásról ,kaptam egy 280e ft-os szakértői költséget,megfellebbeztem azzal az indokkal ,hogy az adathordozó /hdd/ cserélhető ,gépet így vettem,így annak kivételéve megszűnik a jogsértés...persze volt szájhúzás ,hogy csak fizetett informatikus szedheti ki ,stb,stb...kiszedték ,visszakaptam a notebook-ot...2 és fél után...ne hagy magadat ha a notebook-od már csak filléreket ér is...

Carla Sefković 2012.06.04. 11:47:35

Elnézést, ha előttem már írta valaki, de a WinRAR a legtöbb embernek évek óta kiírja szerintem minden futtatásnál, hogy lejárt a próbaverzió, nem? ÉS érdekel valakit? Nem. Röhejes az egész, hogy ilyen ürüggyel visszatartják a tulajdonát az írónak. Kínácsi lennék, a NAV-os illetőknél mi a helyzet.
Szomorú eset...

B.blog 2012.06.04. 11:59:42

@komissarlajos:

IP cimet rogzitettuk, tovabbiakbban tarkora tett kezzel varja ugynokunk erkezeset!
Minden ellenallas hasztalan!

Netuddki. 2012.06.04. 12:19:04

@forradalmar: "nagyon gazdag ország vagyunk."

Bezony, és nem is az eljárás díja a sok, hanem eltartani ezt a sok léhűtőt. Persze azért arra is kíváncsi lennék kik és miért kapják a nem kevés eljárási díjat...

tede 2012.06.04. 12:32:43

@gyurma187: ma délután már teszem is fel a truecyptet :) Pedig szerintem nincs illegál programom, de most nem nyálazok át 500 gigát, hogy van-e lejárt próba idős cucc. Sok mindent kipróbálok én is, főleg konvertereket és ami használhatatlan, azt szoktam törölni, de lehet, hogy illegál az még így is, nem kockáztatok.

Mindegy, ha tényleg ennyire könnyen lefoglalhatják az ember gépét, akkor tényleg csak a truecrypt marad, azt képtelenség ezen a szinten feltörni, ami ebben az országban rendelkezésre áll.

Olcsóbb megoldás, mint attól rettegni, hogy lekapcsolják a laptopomat, aztán soha nem kapom vissza. Meg például ha utazom valahova, akkor előbb utóbb ott is lehetnek ilyen ellenőrzések.

Az azért remélem jól gondolom, ha a szagértő kap egy truecyptes meghajtót és bedobja a törülközőt, akkor mindennemű bizonyhatóság hiányában még nálunk sem lehet a gépet elkobozni?

Azt tudja valaki, hogy meglevő rendszert is le lehet titkosítani? Vagy előbb le kell gyalulni a hdd-t, utána titkosítani és aztán újra telepíteni?

Még nem használtam a truecryptet, azért kérdezem.

Ident_ 2012.06.04. 12:39:14

Szia! Használtad, avagy sem a 3 nap alatt, amikor már lejárt? Ha használtad akkor nyoma van a Windowsban, ha nem, akkor nincs nyoma. 1 fájl az egész, ha abban nem találják a program működésére vonatkozó log-ot, akkor ess nekik bátran jogi úton és mint fentebb más is említette, kérj kártérítést is.

Remélem hamar megoldódik a gondod és mihamarabb visszakapod a saját tulajdonod!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.04. 12:42:13

@tede: Frászost, akkor gondolom a hatósegg munkájának akadályozásáért még meg is büntetnek...

sanyix 2012.06.04. 12:44:31

@Kotkodus: gyakorlatilag meg simán elindul utána is, mint a kisebb shareware programok többsége...

histar007 2012.06.04. 12:54:28

Ha mégis használtad, akkor kötelezhető lennék annak megvásárlása, illetve minimális büntetésre.
A gond az a rendszerrel, hogy nem ismeri a szűrő fogalmát. Ahogy cégek és hatóságok hajlamosak ahár 100Ft-ért is levelet meg csekket küldeni, így egy ilyen pitiáner ügyből is lehet milliós per.
Szabálysértési érték alatt nincs ügy. Jegyző => bírság/közmunka/elzárás.
20.000,- felett van értelme eljárásról beszélni.

sajnosnemnyert 2012.06.04. 12:56:17

Tőlem meg foglalják le a konyhámból az összes konyhakést, mert az meg bűncselekmény elkövetésének eszköze lehet :P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.04. 12:59:28

@histar007: Vagy legalábbis úgy lenne értelme, hogy minimum az ügy várható költségeit fedezze a bünti.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.04. 12:59:44

@histar007: Ja, meg nagyobb halakat akkor semmiért nem büntetnék, de ez már a korrupció területe - meg így sem büntetik.

Mercel 2012.06.04. 13:01:59

Hello!
Ez egy vicc basszus.
Mégis mi a franckarikát képzel a NAV?!
Eleve hiba volt koholt ok alapján lefoglalni a laptopot, de ezt megfejelni azzal, hogy az elkobzást megsemmisítő bírósági ítéletet le...ják egy vicc.
Ezek után én is csak azt tudom javasolni, hogy teljes rendszer titkosítás, "probléma" esetén pedig széles mosoly mellett bekaphatják.
A posztolónak pedig javaslom, hogy kapjon elő egy jó ügyvédet és kezdje sz@rrá perelni a NAV-ot elmaradt haszon és egyebek emlegetésével.
Amúgy ahogy valaki már írta, igen a NAV-on belül hemzsegnek a VPOP-tól átemelt agyhalott idióták, nem szóbeszéd - tényleg így van.

"Frigyes"

sanyix 2012.06.04. 13:12:38

@tede: szerintem akkor is elviszik "átvizsgálásra" és soha nem kapod vissza

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.06.04. 13:15:20

Bocs a láma kérdésért de a titkosítással kapcsolatban:
a hatósági vizsgálat előtt a kikódolást (szoftveres vagy hw) nem vagy köteles eltávolítani? Ugyanis azzal lehetetlenné teszed, hogy vizsgálódjanak (kb. olyan kategória, mint bizonyíték elrejtése).

Szóval ha kiderült, hogy "van ott valami" akkor nagy pofonnak lesz az illető kisgazdája.

tede 2012.06.04. 13:24:09

@sanyix: :) végül is lehet, mert az átvizsgálás soha nem tud befejeződni. Ha jól olvastam egy hozzászólást, akkor a gyerek szerint legalább 10 évig kell egy átlag asztali gépen futtatni a törő programot. Igaz be is vonhatják a hárombetű amerikai intézményeket, mert azok napok alatt végeznek, de a számla még borsosabb akkor.

A magyar gyakorlat egyszerübb lesz szerintem, törvényileg kijelentik, hogy aki letitkosítja, annak úgy kell számolni a merevlemezével, hogy mondjuk autocad-t és mp3 zenét tárol rajta és így megbecsülni az okozott kárt. Ez jóval egyszerübb :)

Terézágyú 2012.06.04. 13:39:32

@Horváth Marcell:

Az én fogaim is 2002 óta kezdtek romolni!!!!
Hát mi folyik ebben az országban 2002 óta??????

Terézágyú 2012.06.04. 13:55:51

@tede:
A magyar gyakorlat egyszerübb lesz szerintem, törvényileg kijelentik, hogy aki letitkosítja, annak úgy kell számolni a merevlemezével, hogy mondjuk autocad-t és mp3 zenét tárol rajta és így megbecsülni az okozott kárt. Ez jóval egyszerübb :) "

Bezzeg a lézerblokkoló nem számít a rendőrség félrevezetésének...

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.06.04. 14:10:33

@samugy63: "Már értem. de azért ugye azt te is belátod, hogy hátkutatást nem szokás csak úgy ukk-mukk-fukk az egyszerű kispolgárnál tartani. Azért ahhoz elég nyomós indok kell, bírósági pöcsétes papír, meg ilyenek."

Nagyon kevés kell ahhoz, hogy házkutatást tartsanak nálad, egy ismerősömnél pl. azért tartottak, mert a cégnél, ahol vezető beosztásban dolgozik, az egyik alkalmazott hamisított magának egy kereseti igazolást valami hitelkérelemhez. Ebből az ismerősömnél házkutatás lett, és az ő összes számítógépét is elvitték. Azokon mondjuk nem egy illegális cucc volt, és mindent kifizettek vele, még a torrenten leszedett filmeket is, plusz büntetés.

marxengelszleninsz 2012.06.04. 14:54:50

@Mercel: "A posztolónak pedig javaslom, hogy kapjon elő egy jó ügyvédet és kezdje sz@rrá perelni a NAV-ot elmaradt haszon és egyebek emlegetésével."

Ja persze, mer'az csak úgy megy.. Egyrészt egy jobb ügyvéd óradíja nem tíz forint, másrészt a bírósági illeték is a pertárgyérték 5 vagy 6 százaléka (kártérítési perekben általában az ügyvédek is kb ennyit kérnek + óradíj), másrészt az elmaradt hasznot bizonyítani is kell ám, ami elég nehéz (esetünkben szerintem lehetetlen) lenne, azonfelül a per hosszú-hosszú évekig eltartana, és ennek költségeit is mind a posztolónak kellene állnia.

Szóval könnyű osztani az észt, hogy "pereld szarrá őket", csakhogy ahhoz sok zseton és sok szabadidő kell, gondolom a posztolónak mindkettőből van bőven..
Azt mondják, hogy hazánkban nem igazságszolgáltatás hanem jogszolgáltatás van, de ez tévedés: ha tele vagy zsével, akkor a jog neked áll, ha viszont csóró vagy, akkor elmehetsz a pics@ba a jogaiddal együtt. Kábé ez a honi "jogszolgáltatás" lényege dióhéjban.

b@szus 2012.06.04. 17:31:23

2002 eleg vicces itt nehany ember memoriaja :)

Csak annyit, hogy akik most akartak kivizsgalni ki tehet a deviza hitelek bedoleserol. Pont azok irtak ala a bankoknak 2002 elott, hogy lehessen nekik egyoldaluan szerzodest modositani. (hatterben a valasztasi kampanyukban felhasznalt allami tamogatasu lakashitelek) "terdre csuhasok imara" ezek utan koaliciora leptek mert csak igy jutottak be.

Horváth Marcell 2012.06.04. 18:30:09

@rohejorszaga:

"Szerintem nem az szereti a hazáját, aki elfogadja olyannak, amilyen, hanem az, aki megpróbálja jobbá tenni. Ehhez néha erélyes szavakat is használni kell"
Ha tényleg ez (is) vezérel, akkor csak támogatni tudlak. Tudod ahová kikerült a blogod linkje, ott általában kormányt gyalázó (azaz nem konstruktív) blogok szoktak szerepelni, így azt hittem itt is erről lesz szó, elnézést.

"Nem politikai tartalmú a könyv, inkább utal arra, hogy szinte minden neves feltalálónk hazánkon kívül tudott alkotni, itthon nem."

Ez igaz. Éppen ezért jobbá kell tenni, és nem szabad feladni, cinikusan, megkeresedetten hozzáállni (ahogy sokan teszik). Aki logikusan gondolkodik, az látja, hogy akinek esélye van erre (bármennyi hibája, mutyizása ellenére), az a mostani kormány (bocs a politikai megközelítésért, de lesz mondanivaló). Ugyanis bármit is mondanak itt egyesek (leginkább Index olvasók), ez a kormány egységes vízióval bír, és már bizonyított 2002-ig (ezt nem én mondom, hanem nemzetközi konszenzus van arról az időszakról, objektív gazdasági adatok mutatják). Namost egy európai ország, hidd el, akkor lesz élhetőbb, ha a gazdasága erős. Minden a gazdaságtól függ.

Ugyanis ha erős a gazdaság, akkor egyre több ember él jól, és nem fognak ideológiai vitákba menni. Sok embert a jelenlegi kormány ideologizáltsága zavarja, ami részben érthető is, de így érzelmi alapon fognak mindent megítélni. Pedig a logika azt mondja: itt egy egységes koncepció, támogatják a tudományt, kézzelfogható eredmények vannak (pl. lásd CERN európai szgép központja épül itt), kimondták hogy a MÉRNÖKKÉPZÉS fontosabb mint a jogász- és közgazdászképzés. A példádat folytatva, a feltalálók és kutatók azért nem maradnak itt, mert nem támogatják a munkájukat. Egy erős gazdaságú országban ezt már meg lehet tenni.

Mindemellett tökéletesen egyetértek a felháborodásoddal, a NAV nem korrekt, sajnos ez egy szükséges rossz, és ilyen köcsögséget biztos nem tettem volna a NAV-osok helyében.

Szóval a logika bizony azt mondja, hogy még ha valaki nem is ért egyet a mostani rendszer ideologizáltságával, legalább józan paraszti ésszel lássa, hogy gazdaságilag ez az egyetlen esély. Nehéz helyrehozni az óriási adósság okozta károkat, de vannak eredmények, amiket a sajtó igyekszik elnyomni (pl. a Hongkong vezette versenyképességi világranglistán nemrég Magyarország 2 helyet lépett előre).

Olyan ez mint a szabályozástechnika: (pongyolán fogalmazva) egy folyamat nem tud 0 idő alatt váltani, tehetetlensége van; sőt bizonyos értékeknél van egy minimális idő, amíg el lehet mozdulni, amíg az egyensúly helyre kezd állni. Ugyanez a helyzet a gazdasági folyamatokkal is (csak ugye azok ráadásul kaotikus, még dinamikusabb folyamatok), szóval szűklátókörűek azok, akik a mostani kormány eredményeit kudarcnak élik meg, miközben hosszú távon igenis ez most az egyetlen járható út. Mindemellett a NAV szégyelleti magát, ezt nem tagadom!

Szóval aki logikusan közelíti meg, az tudja, hogy az egyetlen esély, ha a jelenlegi vezetést (minden ideológiai alapú antipatikussága ellenére) támogatja, mert gazdasági kérdésekben bizonyítottak. És egy ilyen morális válságot és vereségeket megélt országban minden a gazdaság függvénye, MINDEN. Ha van erős gazdaság, minden javulni fog. A logikus énünknek ezt kell mondania.

@Kentauró7:
Hát ezek szerint púp fejlesztő vagyok a világ hátán, mint 2007-ban végzett informatikus a Budapesti Műszaki Egyetemen, aki többek közt a Nokiának, Microsoftnak, Evosoftnak és MOL-nak is dolgozott már, szoftver architektként is. Ők biztos ilyen idióták, és nem alkalmazzák az igazi programozókat... ;)

sz_ 2012.06.04. 18:30:46

@rohejorszaga:
1. Gondolom a gazdasági bűncselekmény kapcsán készült a 140e forintos szakértői anyag, amiben 1-2 mondat foglalkozhatott a WinRAR-oddal.

2. Biztos vagy abban, hogy ilyen esetben a bűnjelként lefoglalt gépet a rendőrség átadja a NAV-nak? Próbáltad a rendőrségtől visszakérni ezzel a végzéssel? Onnan is elhajtottak?

pyxys 2012.06.04. 20:38:20

tőlem lefoglaltak egy karórát. kamera van benne. mondjuk fél éve. most ugyanazt, valóban ugyanazt, azaz nem hasonlót, hanem ugyanazt lehet kapni a conradban. huszonezer forintért. tőlem azért foglalták le, mert "haditechnikai eszköz". ha egy 47USD értékű, kínai vacak haditechnikai eszköz és ezt le kell foglalni az ország és polgárai védelme érdekében, akkor azthiszem, hogy ebben az országban minden le van sz@rva. szerinem simán megtetszett valamelyik csomagbontogatónak és megtartotta. ez az ország már nem a röhejországa, hanem a siralom, mert ennyi barom állat hülye nincs még a világon, mint a magyar határokon belül. ez szánalmas, vérlázító és felháborító.

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.04. 21:14:46

@sz_: a rendőrségnél próbáltam először. Képzelheted a megdöbbenésem, amikor közölték, hogy nincs ott, hanem a NAV-nál van.

Megjegyzem azért engem is tájékoztathattak volna róla mondjuk akkor, amikor átküldték.

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.04. 21:23:40

@Horváth Marcell: nézd, engem nem érdekel se a kormány, se az ellenzék. Nekünk, embereknek kell tenni valamit.

Ha mindenki kiállna az igazáért és egymásért, akkor nem itt tartanánk. Baromi mindegy, hogy ki van a kormányon.

Magamon tapasztaltam, hogy külföldön (tényleg szinte bejártam a világot) egész másképp működnek a dolgok. Nem az lenne a megoldás, hogy "el kell menni innen", hanem az, hogy igenis meg tudunk mi is változni valamiben, amiben sajnos mások előrébb járnak.

Ha ezt ötvöznénk az igenis kiemelkedő tudásunkkal, akkor erősek lehetnénk - nyilván figyelembe véve, hogy területét nézve globálisan még az egész Európai Unió is kicsi, viszont kulturálisan és gazdaságilag a vezetők között van.

Mi, az emberek nem fogunk azzal megváltozni, hogy ilyen vagy amolyan kormányunk van. Mi csak akkor fogunk megváltozni, ha egymás sikereit nem irigységgel, hanem büszkeséggel tudjuk nézni és nem gáncsoljuk egymást, hanem segítjük.

Tudom, hogy ehhez hosszú út vezet, de basszus, minél előbb indulunk el rajta, annál hamarabb érünk oda.

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.04. 21:31:10

@Horváth Marcell: annyit még hozzátennék, hogy azért is nem moderáltam ki a posztod, mert ez az intelligens, előre vivő politizálás - bár a szó elcsépeltsége miatt én inkább eszmecserének mondanám.

Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy az én esetemnek semmi köze a politikához. Sokkal több köze van a pitiánerséghez.

mokas_gizi 2012.06.04. 21:32:13

@Anti Anyag:

Az a szomorú, hogy igazad van...
Minél tovább húzza a dolgot annál többe fog neki kerülni...
Le kell titkosítani a gépet ennyi, ebből a hibából tanult legközelebb ha van esze titkosít mindent ennyi...
Ha megveszi jogtisztán a programot amit írtam az kb 40.000Ft a büntetés az nem annyi lesz és a laptop sem annyi volt...
De egyik fórumtárs írt ingyenes programot ami tudom hogy nagyon jó csak én azt nem ismerem én mást használok, azt meg is vettem...

mokas_gizi 2012.06.04. 21:40:10

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:

Amit én javasoltam ott nem lehet látni hogy titkosított, ezért is javasoltam inkább azt a másiknál nem tudom...

mokas_gizi 2012.06.04. 21:53:10

@pyxys: Igen tudom, hogy miről beszélsz vatera tele van vele, törvényes boltokban is lehet kapni, de ilyet nem szabad rendelni, mert ha elkapnak vele akkor nem fogod olcsón megúszni...
Igen tudom és ők is tudják hogy nem haditechnikai eszköz valójában...
Régen én is utána néztem ennek talán segít:
"hogy lehet titkosszolgálat eszköz ha a törvény kimondja:Bárki számára elérhető, Boltban,kereskedelemben,elektronikus úton vásárolható termék nem tartozik ebbe a kategóriába."
"Feltételezem, hogy nem haditechnikai vagy kettős felhasználású titkosszolgálati eszközt vásároltál, hanem egy tollat kiegészítve kamerával, ami átlagember kezébe kerülve legfeljebb egy mókás játék. Te nem haditechnikai vagy titkosszolgálati célra rendelt eszközt vásároltál, nem erről szólt az eladó ajánlata, és a termék leírásában, csomagolásán sincs nyilván ilyen rendeltetésre utaló adat. Ezt kell a szájukba rágni ezeknek a bolsevik bürokratáknak.
Úgy gondolom, hogy nekik kell bizonyítani a haditechnikai, titkosszolgálati célra felhasználás szándékát, illetve hogy ilyen rendeletetésű eszközre tett ajánlatot az eladó.
Bármilyen kép- és hangrögzítésre alkalmas eszköz alkalmas rejtett felvételek készítésére, tök mindegy, hogy tollalakú vagy kameraalakú, telefonalakú, óraalakú, vagy bármilyen alakú.
Szerintem itt súlyos jogalkalmazási hibáról van szó, ami véleményem szerint igencsak feszegeti a hivatali visszaélés bűncselekményének határait."
(A te dolgod, de mindenképpen keressél fel egy ügyvédet, nem tudom hol tart az egyed, de egyik emberke egy tollért 500 ezres bírságot kapott...!!!)
Államnak nagyon kell a pénz...

Horváth Marcell 2012.06.04. 22:12:44

@rohejorszaga: pitiánerség, igen, mert lehet hogy szimplán hülye barom volt akinek erre szottyant kedve. Persze az is lehet, hogy tényleg így akarják a statisztikát javítani, a politikai elvárások irányában. Egyik sem fair Veled szemben, ez tény.

BlackCaty 2012.06.05. 11:31:43

Ez azért nem ennyire egyszerű, hogy lerakja a telefont és nem foglalkozik egy bírósági jogerősített végzéssel.

Elméletileg a bíróság hivatalból köteles megküldeni a jogerőre emelkedésről szóló végzést a NAV-nak, aki ennek alapján köteles azt kiadni.

Ügyvédi levelet kell küldeni, - mert úgy látszik más nem használ - hogy erre való hivatkozással jelöljék meg a helyet hol lehet a lefoglalt tárgyat átvenni. Esetleg érdemes megszellőztetni a levélben, hogy mikor volt a jogerőre emelkedés időpontja, azóta mennyi idő telt el és a munkavégzés emiatt áll, tehát kártérítést is lehetne kérni, bár a NAV-val egy ilyenbe belemenni nem barátságos, mert azonnal visszamenőleg néhány évet revizálnak...

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.05. 12:16:01

@nergo: minden komment megjelenik, ami:
1. nem uszító politikai tartalmú (ez nem a politikai viták helye)
2. nem olyan kérdést tesz fel, ami a kommentek között már megválaszolásra került korábban.

Z

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.05. 12:32:42

@BlackCaty: a dologban az a durva, hogy a gép hivatalosan még a XX. kerületi rendőrségen kellett volna legyen. Ők mondták,hogy időközben átküldték a NAV-nak... ahol viszont nem adták vissza nekem.

KenSentMe 2012.06.06. 16:44:26

@Horváth Marcell:

(
OFF

John Carmack, Dennis Ritchie, Linus Torvalds - mi az első, ami eszedbe jut ezekről az emberekről? Az, hogy programozók. Esendő, amikor egy Pistike vagy egy átlagos képességű kóder programozóként definiálja magát, de amikor a programozás rocksztárjai nem mindenféle egyetemi fokozatok mögé bújnak és nem mindenféle állásinterjús tárgyalási pozíciók mögé bújnak (pl. "könyörgök, én nem egy szociálisan visszavetett geek vagyok, akiből 12 egy tucat, hanem egy mérnök, aki hatékonyabbá teszi a termelést és pénzt hoz, lécci, lécci, vegyémáfel"), hanem nyíltan felvállalják az allűrjeikkel együtt, hogy nekik a mesterségük rendkívüli programok létrehozása, az legalább ilyen menő.

Mert persze, szép dolog, amikor valaki jó diplomával rendelkezik, jó cégeknek dolgozik és egy valag pénzt keres, de a könyvket azokról írják, akik mondjuk egy kollégiumi szobában ülve lekódolják a Facebook-ot.. elég hiteltelen volna, ha egy történetben nem egy zseniális képességű programozó/hacker szerepelne, hanem egy olyan arc, aki folyamatosan a diplomájára és a munkaszervezetben betöltött pozíciójára veri magát...

ON
)

Kandabula 2012.06.06. 18:54:06

Szegény gép! És hányan csámcsognak az ügyön. Gondold el, hány embernek adtál munkát! Gratulálok! (Azért szeretnék a lelkükbe belátni. Melyikük kiált egyszer csak fel: EMBEREK! Kinek tölthetek még a nadragulyateából?)

Netuddki. 2012.06.06. 19:45:50

@pyxys: Alapból azt kell feltételezni, hogy a hatóság embere nem ismeri a törvényeket. Azokat amiket a munkájához illene ismernie. Sajnos ez van.
E miatt nem kell hagyni, hogy bármilyen még a józan paraszti ész szerint is egyértelmű baromságokkal szívassanak...

Netuddki. 2012.06.06. 19:51:49

@rohejorszaga: Na és ha a NAV-nál van, akkor mi van? Kérjék vissza a rendőrök Bák+...

Netuddki. 2012.06.06. 19:52:00

@mokas_gizi: Nem kell sokat kombinálni. El kell olvasni az ide vonatkozó törvényt, ami definiálja mi a haditechnikai eszköz. Hát ez egyértelműen nem az. Ezek után valóban az a kérdés, hogy az adónkból fizetett állami alkalmazott túllépte-e a hatáskörét.
Mellesleg szerintem sok EU-s törvény alapból rosszul van magyarra fordítva...

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.06. 21:21:21

@VRbagoly:
Röviden és tömören: egyetértek. Lehet bármi a titulusod, de a hivatás az a "programozó". Szimplán és egyszerűen.

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.06. 21:22:17

@kovi1970: ez sajnos így van. És azt is feltételezned kell, hogy a nyomozók sajnos szenvednek egyfajta hmm... fura komplexusban.

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.06. 21:23:27

@Kandabula: kaptam olyan kommentet még az eredeti lefoglalás kapcsán a nyomozótól, hogy "igen kiterjedt szexuális életet éltem".
Gondolom végignézte a fényképeket. Azon túl, hogy ez törvénytelen, innen kívánom neki, hogy ez legyen a legnagyobb öröme, és örülök, hogy hozzájárulhattam az estéjéhez :)

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.06. 21:26:01

@Tebe: ha gondolod, szólok a NAV-os embernek :) Biztos vagy abban, hogy a konyhakésed legális? :) (Pengehossz, stb.)

Huszita 2012.06.06. 23:53:22

Lehet nincs is már meg a laptopja, mert egy dolgozónak megtetszett és hazavitte. Erre senki nem gondol? Arra nem számoltak, hogy a tulajdonos vissza szerzi bíróság által tulajdonát. Így inkább mélyen hallgatnak.

Gfkid 2012.06.07. 10:48:06

Figyelmeztet hogy vedd meg.Vagy TÖRÖLD le.

El kellene olvasni mit ír a Winrar.

Persze ez attól még hülyeség...

Horváth Marcell 2012.06.07. 17:21:47

@VRbagoly: először is látszik, hogy semmit nem értesz a témához. A mérnök nem attól mérnök, hogy hozzájárul a termeléshez, bla bla bla, hanem hogy mérnöki gondolkodásra képes, részben a végzettségének köszönhetően. Valakinek nem kell ehhez diploma, az tény. Az általad felsorolt nevek is képesek mérnöki gondolkodásra, ebben az értelemben mérnökök.

Az pedig mérhetetlen naivságról tanúskodik, hogy azt képzeled a facebook meg a cukorfiú a semmiből érte el azt amit. Egy jó ötlet mindehhez kevés volt. Hatalmas támogatás, erőforrás és kapcsolatrendszer kellett ahhoz, hogy egyáltalán kezdetben befusson.

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.07. 21:56:05

@Horváth Marcell: szerintem egyébként három részre lehet bontani a "programozó" szakmát:
- a felső szinten van a kreatív elme, aki kitalálja a dolgokat. Ez a legértékesebb, ehhez ismerni kell persze, hogy milyen eszközök vannak, de nem mérnöki precizitással.
- ez alatt van a mérnök, aki már precízebben tudja megtervezni a rendszert, de magától soha nem lenne képes újdonságot kitalálni
- az alsó szint a kóder, aki a mérnök által megtervezett programot megcsinálja.

Az utolsó kettő tanulható/tanítható, az első az nem. És ezek persze nem minőségi szintek, hiszen ugyanúgy lehet valaki a három valamelyikében zseniális és profi, míg a másik kettőhöz esetleg nem ért annyira.

De ez persze csak az én véleményem.

Netuddki. 2012.06.08. 10:01:55

@rohejorszaga: Akkor mi a gond? Egy jó ügyvéd aztán 1 hét alatt már a kezedben is van a laptopod. Vagy már közben vissza is szolgáltatták?

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.08. 10:03:19

@kovi1970: még nem. De körvonalazódni látszik a megoldás, ha minden igaz hétfőre kiderül. Elvileg jó esély van rá, hogy visszakapom. Elvileg.

Szukubusz (törölt) 2012.06.08. 23:22:32

Elég egyszerű a szituáció. A Winrar esetében egyértelmű, hogy 40 nap után vagy megveszed vagy letörlöd. A kicsi huszár azt hitte, hogy ez csak tréfa, és nincs semmi jelentősége. Most kapott 1 alapos leckét az élettől...

"Valljuk be őszintén, egy lejárt próbaverzió mindenkinek a gépén van."

Ezt pedig egyenesen kikérem magamnak. Aki rászán egy pár percet a gépére, az szinte minden programból talál ingyenesen használható verziót. Pl: 7zip, PeaZip.

Horváth Marcell 2012.06.09. 09:53:11

@rohejorszaga: Egyetértek, természetesen a tehetség ebben a szakmában is játszik.

@Szakubusz: itt azért ez nem volt szokványos; más lenne ha USA-ban lennénk ahol néhány zeneszám letöltéséért példát statuálnak valakin sokszázezer dollár büntetéssel... Szerintem Közép-Európában a hatóságok felhasználói szinten abszolút nem törődnek még a ténylegesen másolt (demo verzióval nem rendelkező) szoftverekkel sem, persze csak akkor ha nem céges a gép... Itt persze Zoltán esetében a munkájához használt (tehát lényegében céges) gépről volt szó, de akkor sem osztom a véleményed hogy ez hú-de-mennyire evidens dolog volt... Szerintem nem sokan ismerünk olyasvalakit akinek egy ilyen shareware apró cucc miatt valaha is gondja akadt a NAV-val...

Horváth Marcell 2012.06.09. 09:53:15

@Szukubusz: persze az tény, hogy érdemes ingyen használhatókat választani (ebben igazad van), de ettől még tényleg nem annyira figyel az ember a próbaverziók lejárt állapotára... céges gépen persze jobban kell vigyázni, ott nem játék a dolog.

Netuddki. 2012.06.10. 14:31:36

@Szukubusz: Számtalan olyan program van amelyik az időkorlát letelte után átkapcsol korlátozott módba vagy egyszerűen el sem indul. Ezt a Winrar nevű állítólagos magyar képviseleti hozzászólónak is üzenem. Ha nem akarják, hogy az időkorlát letelte után használják, akkor oldják meg ne induljon el a program ha az ingyenes használati idő letelik. Ha ki tudja írni a program egy idő után, hogy vegyed meg akkor ezt is egyszerűen el lehet intézni.
Ettől még a programot lehet másolni mert úgyis a telepítés idejét veszi alapul.
Nyilvánvaló, hogy reklámcélból nem akadályozzák meg a további használatot. Innentől kezdve pedig írhatnak bármit a "szerződésbe", amit sokan el sem olvasnak csak rányomnak a tovább gombra.
Ebből következik, hogy egyenesen egyenlő a hazaárulással ha egy magyar állampolgárt egy ilyen, 3 napja lejárt programért csesztet egy magyar hivatal. A helyett, hogy a programok gyártóját köteleznék, hogy akadályozza meg a lejárat utáni használatot a programba beépítve.

Remélem lesz még olyan idő is ahol az adónkból eltartott hivatalok alkalmazottai végre intézik az ügyeinket és nem bonyolítják...

Szukubusz (törölt) 2012.06.10. 15:20:04

@Horváth Marcell: Ezzel mondjuk teljes mértékben egyet tudok érteni, hogy sokan nem gondolták azt, hogy a NAV ilyen ügyekben ennyire keményen lecsap. Emiatt viszont roppant tanulságos ez a blogbejegyzés, talán ezek után több tiszteletet kapnak a szerzői jogok. Akinek vaj van a füle mögött, annak itt a példa, hogy tényleg komolyan kell venni ezt a dolgot. Ebben az esetben ez a blogbejegyzés rengeteg kellemetlenségtől mentheti meg őket.

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.10. 15:23:15

@Szukubusz: te tényleg azt hiszed, hogy a lejárt WinRAR nem csak ürügy, hanem a NAV veszi ennyire komolyan a 7000 forintos szoftverek próbaverzióját?:)
Úgy látom te is csak olvastál még az életről...

Szukubusz (törölt) 2012.06.10. 16:41:55

"Úgy látom te is csak olvastál még az életről..."
HaHA :D És mégse engem sz*pattak meg. :D

mokas_gizi 2012.06.11. 10:27:44

@kovi1970: Megvádolnak 10 embert, 2-3 nem hagyja magát, ért a joghoz, van pénze ügyvédre stb-stb...
7-8 embert megbüntetnek + van számítógép a háztartások többségében egyszerűen kimennek és lefoglalják még pluszba a gépet is, azon csak találnak 1-2 illegális szoftvert már lehet büntetni, már lesz bevétele az államnak...
De annál a 2-3-nál aki nem hülye igyekeznek azért találni valamit...
Nem 1-2 embert büntetnek meg itt a bíróságok, szerintem ezt te is tudod...

mokas_gizi 2012.06.11. 10:27:53

Peszleg Tibor: A digitális bizonyítási eszközök megszerzésének elvei és gyakorlati érvényesülésük. Ügyészek Lapja 2010. 2. szám
(Az oldalukról szabadon letölthető az újság…)

A bizonyítási nehézségekhez tartozik az is, hogy a digitális bizonyítási eszközök biztosításá-nak a szabályai szerint a lefoglalt adathordozók közvetlen szakértői vizsgálata nem lehetsé-ges, mert ebben az esetben nem garantálható az eredeti adathordozó változatlanságának bizto-sítása. A kriminalisztikai szabályok szerint6, az egész adattartalmat át kell másolni egy másik adathordozóra, mégpedig azért, mert az eredeti adathordozón rejtett adattartalmak és átmeneti állományok is találhatók, amelyek vizsgálata a bizonyítás során szükséges lehet. Mondanom
6 Peszleg Tibor: A digitális bizonyítási eszközök megszerzésének elvei és gyakorlati érvényesülésük. Ügyészek Lapja 2010. 2. szám
7
sem kell, hogy a magyar nyomozó hatóságok erre nincsenek felkészülve, az ezzel ellentétes gyakorlat azonban azt eredményezheti, hogy a bíróság előtti eljárásban a védelem megkérdő-jelezheti az egész szakértői bizonyítást, amely a bizonyítékok törvényes és szakszerű beszer-zésének voltára (helyesen) egyre nagyobb súlyt helyező bíróság előtt könnyen sikerrel járhat.

Horváth Marcell 2012.06.11. 10:28:20

@rohejorszaga: valamire ürügy, az biztos, de mint az első hozzászólásaim egyikében írtam: simán lehet, hogy egyszerűen példát akarnak statuálni. Nem a WinRAR miatt, hanem úgy általában véve, hogy mindenki féljen még jobban a NAV-tól. Ha Könyves Kálmán idejében egy csirke ellopásáért halál járt, naná hogy a baromfiudvart végképp nem akarta megfújni utána senki...

Szóval még az a paradoxon is megtörténhet, hogy Zoltán egyedi (és igazságtalan) esete miatt előbbrelép a hazai adófizetési morál és az adózás tisztelete úgy általában véve.

sokadszorra 2012.06.11. 15:55:52

@kovi1970: Tehát készüljenek fel a szabályokat áthágó, jogokkal csak addig törődő, amíg a sajátja magyarokra külön? Értelmesebb, kulturáltabb európai nemzeteknél nem gyakori dolog, hogy a leírt "játékszabályokat" ne tartsák be. Nálunk ez össznépi sport. Sajnos.

sokadszorra 2012.06.11. 15:55:57

@rohejorszaga: Az EGYIK ügyben vissza kell adni, de a másik, párhuzamos ügyben meg nem, mert az nem zárult még le.

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.11. 17:51:16

@sokadszorra: ahhoz a másik ügyben (winrar) le kellett volna foglalni, vagy legalábbis bírói engedéllyel áttenni. Egyébként az arányosságot a winraros eljárás kapcsán törvényi kötelességük lenne figyelembe venni, ezek alapján pedig az okozott kár nem mérhető a winrar próbaverzió 3 napos lejártával.

A törvény szerint lefoglalhatná a rendőr a kocsid, ha nincs bekötve a biztonsági öv. Mégsem teszi, mert nem lenne arányos.

sokadszorra 2012.06.12. 12:02:16

@rohejorszaga: Biztos vagy abban, hogy csak egy rendbeli szerzői jog megsértéséről van szó? Egyébként mindegy, az adott ügyben IS kell jogerős döntés, és csak utána lehet arról beszélni, hogy visszakapod vagy sem.

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.12. 12:06:29

@sokadszorra: egészen biztos vagyok benne, hiszen a szakértői vélemény alapján dolgoztak és az összes többi szoftver eredetiségét szerződéssel igazoltam, a végső gyanúsításban már csak ez az egy tétel szerepel a notebookom kapcsán.

Amit írtál akkor lenne igaz, ha az lenne a kiindulópont, hogy minden a hatóságé. Na, hál'Istennek azért itt még nem tartunk, bár nagyon sok ember gondolja magát - elsősorban a nyomozó hatóságoknál - törvények feletti igazságosztónak. De mivel nem a hatóságé a gép, hanem alapvetően az enyém, ezért az adott ügyben történő lefoglaláshoz kellett volna jogerős döntés, nem a visszaadáshoz. Visszaadni adott ügyben csak az ott lefoglalt dolgokat lehet. Amennyiben az nincs meg, nem beszélhetünk jogszerűségről.

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.18. 10:41:00

@bkvmvmmav:
Sokan kérdeztétek, hogy mi volt az eredeti ügy, aminek lezárultával a Bíróság visszaadni rendelte a laptopot. Nos, ahogy ígértem, több interjút is adtam az ügyben, ezek egy része már kezd megjelenni az online és nyomtatott sajtóban.

Nagyon fontos része ez a történetnek, hiszen látszik belőle, hogy a "szivatás" nem a laptoppal kezdődött. Kiemelnék azonban néhány dolgot:

1. Ez a post a lefoglalás megszüntetése után történtekkel foglalkozik. Azzal, hogy ugyan legyőzheted a korrupt nyomozókat, akiknek a munkája, hát, finoman szólva is hagyott némi kívánni valót maga után, ám amikor bebizonyítod az ártatlanságod, akkor még utána is ilyen piti dolgokkal szivatnak.

2. Nekem ez a harcom a rendőrséggel ugyanúgy az életem része, mint a sikerek. (Egyelőre persze sikernek tekinthető ez is, hiszen nem sikerült rámhúzniuk egy olyan bűncselekményt, amit nem követtem el.) Meggyőződésem, hogy az élet rossz dolgait is ugyanolyan méltósággal kell viselni és vállalni, mint a jókat. Ezért is szerepelnek a thai börtönről szóló képek is pl. egy külön postban a blogon, lássa mindenki. Nem titok, sőt! Kerüljön be bárki ártatlanul, és élje túl. Nem kívánom senkinek!:)

3. Az eljárás során a nyomozók jegyzőkönyveket hamisítottak, bizonyítékokat söpörtek le az asztalról, megtagadták tanúk kihallgatását. (ld. legújabb post a blogon) Ez az egész a koncepciós eljárásokat idézi.

Úgyhogy azért is vállaltam az interjúkat, mert erről igenis beszélni kell, hogy ilyen ne fordulhasson elő legközelebb Magyarországon. Beszélni kell, még annak az árán is, ha - ahogy elmondtam az interjúban is - tisztában vagyok vele, hogy az emberek jelentős része azt fogja gondolni, hogy nem ártatlan vagyok, csak megúsztam. Az üzenet azonban nem nekik, hanem azoknak szól, akik átlátják, hogy mi is történt valójában.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2012.06.19. 13:10:09

"ld. legújabb post a blogon"

Melyik blogon, melyik poszt? Mert nincs új sehol. :-)

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.19. 13:11:20

@Meister: hm... valóban... pedig tegnap még itt volt:)
sebaj, felrakom mégegyszer....

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2012.06.26. 18:45:18

Van valami új fejlemény?
Lesz következő rész valamikor?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.07.12. 12:33:33

Ilyenekre is jó lenne a felhő.

webnazi 2012.07.19. 08:04:34

@Urban Gorilla:

Lehet azt használni ítéletnapig, de mivel már "gyárilag" alaposan "le van csontozva", hisz azért is csak próbaverzió (amiben csupán egy-két dolog működik igazán, ám a többi nem)
a legkevésbé sem fog tökéletesen működni.

webnazi 2012.07.19. 08:04:51

@Szukubusz:
Mindenki gépén?
A normális ember már jóelőre beszerez hozzá egy kódot vagy krack-et, netán a torrentről letölti mondjuk az egész működő műsort - de ilyen apróságnak, hogy lejárt - nem teszi ki magát senki.
Vér ciki!

Alf (törölt) 2012.07.19. 10:57:26

Nagy probléma, hogy a közalkalmazottak nem a lakosság alkalmazottainak, hanem uaiank tekintik magukat. Rendőrségtől NAV-on át a parlamentben ücsörgőkig.

Már a tűzoltó is nyugdíjának többszörösére megbüntethet egy öreg nénit, ha az virágokat tart az ablakában. Ez nem röhej, hanem gyász. Sürgősen kézbe kell vennünk a hatalmat, hisz a többség érti, hogy ez abszurd.

Alf (törölt) 2012.07.19. 10:58:05

@Szukubusz:A Win Rar-nál szó sincs arról, hogy a trial-t le kell törölni a gépedről:

www.rarlab.com/license.htm

Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

magyar_ellenállás 2012.07.20. 11:38:26

Üdv. Az én hasonló ügyem kb. 1 évig húzódott, többszázezer forintos pénzbüntetést kaptam. Az eljárás során több hibát tapasztaltam (főként a szakértői vizsgálat terén), ezeket szóvá is tettem a bíróságon. A számítógépemet a lefoglalás után 2 hónappal adták vissza, vincseszter nélkül. A merevlemezt soha nem fogom visszakapni, mert bűnjelként bekerült valami raktárba. Gondolom, a "Magyar"országnak nevezett szarkupachoz hasonlítani kezdő "jog"államban a késes gyilkosnak is előbb elviszik a komplett étkészletét, aztán visszatartják azt a kést, amelyik véres... A teljes ügyet nem kívánom leírni, a végén a csattanó az igazán pikáns. A tárgyalásra bevittem egy leglisan beszerzett telepítőlemezt, igazlova, hogy annak a programnak a licensze rendelkezésemre áll. A bírónő kijelentette, ha ki akarom húzatni a felsorolásból, újabb szakértői vizsgálatot kell elrendelni, aminek a NETTÓ 90ezer forintos díját ismét nekem kell kifizetni. Mondtam, akkor inkább hagyjuk. Tehát végül az ítéletben olyan bűn is szerepel, amit nem követtem el, pusztán azért, mert nem volt több ablakon kidobandó pénzem. A károsult cégek közül egyetlen érdeklődött az ügy iránt, nekik már az ítélet utáni napon át is utaltam az egyszeri licenszdíjat, nem fenyegetőztek, megköszönték, hogy gyorsan rendeztük az ügyet. A poén, hogy ezáltal már jogosan használhatnám a szoftverüket, DE AZ A VINYÓN MARADT.

Szóval, ennyit erről a foshulladék jogszolgáltatásról. Mert igazságszolgáltatásban ne is reménykedjünk, drága barátaim.

magyar_ellenállás 2012.07.20. 11:38:31

@Tebe: "Tőlem meg foglalják le a konyhámból az összes konyhakést, mert az meg bűncselekmény elkövetésének eszköze lehet."

Az a vicc, hogy ez nem vicc. Volt már rá precedens, hogy fegyverbuzi öreg bácsit majdnem elítélték illegális lőfegyvertartásért, mert valamelyik jóakarója ráküldte a zsarukat, és ők találtak nála hatástalanított fegyvereket + a műhelyben olyan eszközöket, amivel és amiből lőfegyvert lehet készíteni. Ez már a jogi őrültség határait feszegeti... Szerencsére ejtették ellene a vádat.

Tovább: szaküzletben teljesen legálisan beszerezhető anyagokból bárki készíthet robbanószert. Az anyagok beszerzése és otthon tárolása nem bűncselekmény, Tomcatre mégis rátörték az ajtót a rendőrök.

De írd és mondd: pát hete bankrablást TERVEZŐ egyént tartóztattak le, és ugyanúgy el fogják ítélni, mintha kirabolta volna a bankot.

A Különvéleményben vizionált világ már a spájzban van.

Kodak média 2012.09.02. 14:17:33

Hát ezek teljesen meghibbantak, ki fogja fizetni így az adókat?

Az én ügyem nagyon hasonló:
hup.hu/node/107001
hup.hu/node/115493

lyken 2012.09.03. 20:22:47

@Kodak média: Írd meg határátkelőbe a sztorit, érdemes: hataratkelo.blog.hu/

fchris82 2012.09.05. 22:39:14

@Kodak média: Szerintem is írd meg a hataratkelo-be!
süti beállítások módosítása